Bőség ott is, ahol nem látszik – Isten gondoskodásának nyomában
2025. jún. 21. 10:59,
Nincsenek hozzászólások
Bőség ott is, ahol nem látszik – Isten gondoskodásának nyomában
Reggel van. A csendben még épp csak mocorog a város.
A kávé illata lassan betölti a konyhát, és ahogy kinézek az ablakon, megint eszembe jut valami, amit újra és újra tanulok: Isten nem úgy ad, mint mi emberek számolunk.
Ő nem kicentizi az áldást – hanem mindig pontosan, szeretettel, szívre szabva ad. Néha keveset – de pont elég. Néha sokat – mert tudja, hogy továbbadjuk.
Eszembe jut Ábrahám.
Nem kezdett nagy vagyonnal. Mégis – Isten vezette, és útközben megáldotta:
"Abrámnak igen tekintélyes vagyona volt: jószága, ezüstje és aranya. "
(1Mózes 13:2 RÚF)
De ez a gazdagság nemcsak anyagi volt – az ígéret hordozója lett.
A bőség nem az övé lett, hanem csatornává vált rajta keresztül.
Aztán ott van Izsák,
aki vetett – abban az évben, amikor semmi értelme nem volt vetni. Mégis
"százszorosát aratta abban az esztendőben, úgy megáldotta őt az Úr. "
(1Mózes 26:12)
Milyen különös, nem?
Amikor mi visszafognánk, Isten azt mondja:
„Most vesd el, és én megáldom.”
És ott az a névtelen özvegy Elizeus korából
– semmije sem maradt, csak egy korsó olaja. Azt mondta a próféta:
"Menj, kérj kölcsön edényeket az utcában minden szomszédodtól, üres edényeket, de ne keveset."
Ő pedig hitt, és Isten az engedelmesség egyszerű cselekedetét áldássá formálta. A korsó addig ömlött, amíg volt hová tölteni.
(2Királyok 4)
A bőség néha így érkezik: csendben.
Máskor pedig teljesen váratlanul.
Egy ismerős felajánl egy kenyeret, valaki visszautal valamit, amit már rég leírtunk. Mintha Isten súgna:
„Látlak. Nem feledkeztem meg rólad.”
Jézus is így mutatta meg a bőséget.
Amikor a kánai menyegzőn elfogyott a bor, Ő nem csak pótolt – a legjobbat adta. (János 2)
És amikor ötezren ültek előtte étlen, az Ő kezében az öt kenyér és két hal sok lett
– „mindnyájan ettek, és jóllaktak”, sőt még maradt is. (Máté 14)
Egyszer egy barátnőm azt mondta:
„Én nem merek Isten bőségéről álmodni, mert akkor mindig csalódok.”
Annyit mondtam:
„Akkor ne álmodj sokról – csak engedd, hogy Isten mutassa meg, mi a ‘pont elég’ ma.”
Néha bőség az is, hogy bejön időben egy utalás.
Máskor meg az, hogy elmarad egy kiadás.
Van, hogy bőség egy kis belső béke egy zaklatott napon. Isten bősége mindig pontosan olyan, amilyenre akkor szükséged van.
És igen – időben érkezik.
„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.”
(Filippi 4:19 RÚF)
Ez az ígéret nem megszokásból lett leírvan – hanem valóságból.
Pál is úgy tapasztalta:
ha Isten küld valamit, az mindig célzottan jön.
„Minden forrásom belőled fakad.”
(Zsolt 87:7 RÚF)
Ahonnan az olaj indult.
A kenyér. A hal.
A csendes béke.
A váratlan telefon.
A belső hang, ami azt mondja: „Most még tarts ki, közel van a válasz.”
Minden onnan – Tőle.
Ma reggel kérdezd meg magadtól Testvérem:
– Tudok-e még hinni Isten „pont elég” bőségében?
– Felismerem-e, ha nem látványos, de éppen időben jön?
– Lehetek-e ma én is eszköz másnak? Egy „kenyér” valaki asztalán?
Imádság
Uram, Te vagy a bőség forrása. Köszönöm, hogy nem a pénztárcámban méred a szereteted.
Add, hogy ma ne a hiányra nézzek, hanem Rád – aki mindig időben jössz.
Ha kevés van, taníts hálásnak lenni.
Ha sok, taníts továbbadni.
Adj bőséget ma a békességben, a reményben, a hitben.
Ámen.
Legyen ez a hétvége a belső bőség ideje.
Ne csak pénzben számolj – hanem ölelésben, mosolyban, imában, nyitott ajtókban.
A Gondviselő keze ma is mozdul – és lehet, hogy épp feléd nyújtja.
