Amikor hátba támadnak – és te mégsem vágsz vissza
2025. jún. 25. 08:29,
Nincsenek hozzászólások
Amikor hátba támadnak – és te mégsem vágsz vissza
Van, amikor nem az ellenség döf szíven. Hanem a testvér, a barát, a saját vér.
És ilyenkor sokszor nem is a seb fáj legjobban, hanem az igazságtalanság súlya.
Hogy én jót akartam – ő meg hátba szúrt.
És felgerjed bennünk a vágy: „Nem hagyhatom annyiban. Látnia kell, éreznie kell, amit velem tett.”
De a Szentírás más ösvényre hív. Nem tagadja a fájdalmat. De azt mondja:
„Enyém a bosszúállás, én megfizetek – így szól az Úr.”
(Róma 12:19)
És valóban – ott vonul végig ez az isteni igazság számos bibliai történeten.
Gondolj csak Józsefre…
Testvérei árulják el, ő mégis azt mondja:
"Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította"
(1Móz 50:20a)
Nem a harag vezette, hanem Isten terve. József szíve nem a seb körül forgott – hanem az isteni cél körül. És mert így döntött, megmenekült egy egész nép.
Vagy Dávidra…
Éveken át menekül Saul elől, akit Isten kenetében mégis tisztel. Ott áll a barlangban, Saul kiszolgáltatottan előtte, és Dávid nem csap le.
Csak a palást szélét vágja le, azt is megbánja.
Miért? Mert tudja:
"Az Úr tegyen igazságot köztünk, az Úr álljon értem bosszút rajtad, de én nem emelek rád kezet."
(1Sám 24:13)
Aztán ott van Jób.
Barátoknak hitt emberek kérdőjelezik meg a hitét, a jellemét, mindent, amit addig képviselt. És mit tesz Jób, amikor Isten végre igazolja őt?
Nem vádol, nem bizonygat.
Egyszerűen csak imádkozik értük.
És ekkor – éppen ekkor – „fordította meg az Úr Jób sorsát.”
(Jób 42:10)
Mert a megbocsátás mindig utat nyit az áldásnak.
És ne feledjük Istvánt, az első vértanút.
Ott áll a Tanács előtt, igazságtalanul vádolják, kövezik – és ő mégis ezt mondja:
„Uram, ne ródd fel nekik e bűnt!” (ApCsel 7:60)
Ez a mennyei nézőpont.
A Földön por, vér és kövek… de István már látja a megnyíló eget.
Végül Jézus. A keresztfán.
Ott, ahol a fájdalom legnagyobb, ott születik meg az irgalom legtisztább szava:
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”
(Lukács 23:34)
Ez a minta. Ez a szent ösvény.
Nem gyávaság – hanem mennyei bátorság.
Nem felejtés – hanem rábízás.
Nem visszavágás – hanem átadás. Isten kezébe.
Mert Ő látja a szíveket.
Ő tud igazán ítélni.
És ha Neki engeded át a harcodat – te szabad leszel.
Elmélkedj ma ezen:
Melyik történet áll most legközelebb a szívemhez?
Kinek a neve motoszkál bennem, akire még mindig haragszom?
Készen állok-e nemet mondani a visszavágásra és igent Isten útjára?
Fohász:
Uram, nehéz a szív, ha igazságtalanság ér. De taníts engem a Te példáidon keresztül bízni Benned.
Taníts meg elengedni, amit én már nem tudok megoldani, és hadd tapasztaljam meg, hogy a Te kezed igazságos és gyógyító.
Ámen.
Testvérem, a megbocsátás nem gyengeség.
Hanem mennyei erő.
Légy ma az, aki nem sebekből él – hanem kegyelemből.
Holnap reggel újra várlak a Reggeli Mannában.
